Mumus a szűrővizsgálatok között: fókuszban a mammográfia

Megérkeztem. Pontos vagyok. Már vagy egy hónapja rettegve gondolok erre a napra. Leülök. A türkizkék monitor egyhangúan mutatja a soron következő számot. Neki aztán teljesen mindegy, hogy éppen ki következik. Mindössze páran vagyunk a kis váróban. Jobb híján mindenki a sorszámát gyűrögeti. De hát nekem még olyanom sincs. S lám, mintha meghallották volna: szólítanak. Néhány rutinkérdés, és már kezemben is a sorszám. Mindjárt én következem. Vajon mi fog történni? Hogy zajlik a vizsgálat? Annyi rémhír terjeng róla. Tele vagyok aggodalommal. Hosszú tömött sorban jönnének egymás után a negatív gondolataim. Legtöbbjük úgy kezdődik, hogy „Mi lesz ha?”. Már épp készülök kirakni előttük a gondolatbeli stoptáblámat, amikor a 16-os jelenik meg a monitoron. Nagy fehér 16-os. Körbepillantok. Senki se moccan…De hát ez én vagyok…!

Gyors vetkőzés, majd négy kissé nyakatekert mozdulat, s már készen is vagyunk. Értetlenül bámulok a kedves hölgyre, aki a vizsgálatot végezte: ennyi az egész? Komolyan? És én ettől rettegtem majd egy hónapig? Kicsit el is szégyenlem, majd rögtön vállon is veregetem magam: végtére is eljöttem mammográfiára. Cserébe pedig megkaptam a legnagyobb jutalmat, amit csak lehet: megkönnyebbülten indulhatok tovább. Nekem most papírom van róla, hogy egészséges vagyok! Boldogan lobogtatom, mielőtt eltüntetem (no nem végleg) a táskám alján….

Szűrővizsgálatokra járni, valljuk be, senki sem szeret. Hogy miért nem? Mert félünk. Igaz ez általában is, de a mammográfia még a vizsgálatok között is a legkevésbé kedveltek közé tartozik.

A női mell vitathatatlanul a nőiség univerzális szimbóluma. Nincs még egy női testrész, melynek alakja, nagysága, szimmetriája ennyire központi kérdést képezne. Esztétikai funkcióján túl az utódok táplálásában betöltött szerepe sem lebecsülendő. Érthető hát, hogy eme sok funkcióval bíró testrész egészsége aggodalmunk kiemelt tárgyát képezi.

De vajon miből fakadnak ezek a félelmek?

Először is nem túl kellemes szembesülni azzal a ténnyel, hogy 45-65 év közötti nőként veszélyeztetett korcsoportnak minősül az ember. Mikor lettem én ennyi éves? – tesszük fel a kérdést egyre sűrűbben a tükör előtt…

Fiatalon sebezhetetlennek érezzük magunkat. Velünk aztán semmi rossz nem történhet. Majd szépen lassan telnek az évek, s negyven felett hol itt fáj, hol meg ott. Egyre rosszabbul festenek a korosztályra vonatkozó statisztikák, s egyre több barát vagy ismerős küzd ilyen-olyan betegséggel. Az orvosi beutaló pedig feketén-fehéren a saját veszélyeztetettségünkkel szembesít. Nem könnyű ezzel megbirkózni.

Az sem segít a helyzeten, hogy félünk az ismeretlentől: előzetes tapasztalatok híján nem igazán tudjuk mi is fog velünk történni a vizsgálat során. Félünk a kellemetlenségtől, intim szféránk megsértésétől, vagy éppen a fájdalomtól, amellyel esetleg a vizsgálat jár. Az egészen az eredmény kézhezvételéig gyötrő bizonytalanságot már meg sem említem. Szerencsére sok vizsgálat azonnali diagnózissal zárul. Ez szerencsére rögvest véget vet a bizonytalanságnak. Mert hát végső soron mégiscsak magától a diagnózistól félünk a legjobban. Mi lesz ugyanis, ha az eredmény orvosi értelemben véve pozitív…?? Nincs ezen semmi szégyellnivaló. Mindannyian így működünk.

Ha azonban struccpolitikánkon felülkerekedve félretesszük a félelmeinket, akkor rájövünk, hogy a rendszeres szűrővizsgálattal csakis nyerhetünk: negatív eredmény esetén először is a nyugalmunkat, másodszor azt a hitet, hogy – legalábbis részben – kontrollt gyakorlunk a saját egészségünk felett. S ugyan ki ne szeretné a kontrollt a saját kezében tudni??

Igen ám, de mi van akkor, ha az eredmény esetleg pozitív? Nos ez esetben is érdemes a helyzetet a lehetőségekhez mérten pozitívan szemlélni. Azáltal ugyanis, hogy a még panaszt nem okozó betegség időben diagnosztizálásra kerül, azonnal megkezdhető a kezelés, ami nagy mértékben növeli a gyógyulás esélyét. Bizonyos betegségek, így a emlőrák sem okoz különösebben komoly panaszt. A rendszeres szűrővizsgálattal pedig nem kevesebbet nyerhetünk, mint a teljes gyógyulást.

Az ÉLETÜNKET.

Ha más nem is, ez elég nyomós indok arra, hogy könnyebben rávegyük magunkat egy-egy esedékes szűrővizsgálatra. Legyen az mammográfia, vagy éppen nőgyógyászati rákszűrés.

Ez eddig rendben is volna, de mi segíthetne még?

Az információ hatalom, szokták emlegetni. Ha az ember megfelelő mennyiségű és minőségű információval rendelkezik, és legalább nagyjából tudja, hogy mi fog vele történni, akkor a félelmei jó eséllyel csökkennek. Érdemes tehát venni a fáradságot, és hiteles oldalakról tájékozódni a vizsgálatról, amelyre készülünk, és nem bedőlni a mindenféle rémhíreknek, amit esetleg a szomszéd terjeszt, vagy a nagymama hagyott ránk örökül.

Egészségügyi oldalról ellenben nagyon sokat segíthet a fizikai vizsgálatot végző szakember empátiája és kedvessége, valamint az, hogy az eredményt mielőbb, akár azonnal a tudtunkra adják. Előbbi bátorító erővel bír a következő szűrővizsgálaton való részvételünkre nézve, míg utóbbi a fent taglalt bizonytalanságunk okozta szorongásunkat csökkenti.

Egy pozitív szűrővizsgálati lelet persze mindezzel együtt is további aggodalmat kelt. Az ember elsőre fel sem fogja, amit hall. Aztán összemosódik előtt minden. Majd a lehető legsötétebb forgatókönyveket futtatja le a fejében. Éppen emiatt nagyon fontos a szakorvossal való mielőbbi konzultáció, amely felvázolja, s ezáltal segít átlátni a terápiás lehetőségeket. Egy pozitív diagnózissal szembenézni mindezzel együtt is kimondhatatlanul nehéz, legyen szó bármilyen komoly betegségről is… Ám ez egy külön írásban érdemel kibontást.

Most azonban ne szaladjunk ennyire előre. Nem érdemes azon tépelődni, hogy „Mi lesz ha”…

Mind az egészségügyi szakembereken, mind rajtunk sok múlik. Az a sok pedig nem kevesebb, mint az egészségünk.

Első lépésként tegyünk meg érte legalább annyit, hogy részt veszünk az esedékes mammográfiai szűrővizsgálatunkon…